A HIFA-ROMÁNIA Egyesület BB Dance tánccsoportja alapításának ötlete a 2015-ös év szeptemberében született, amikor a HIFA-ROMÁNIA Egyesület munkatársai megkeresték Somodi Katalin tánctanárt, pontozóbírót és a Dance Art tánciskola egyik alapítóját és elnökét, azzal a kéréssel, hogy az egyesület 15-ik évfordulója alkalmából táncot tanítson be egy vegyes – mozgássérült és egészséges fiatal pár előadásában. A név az angol Building Bridges kifejezés rövidítése, azaz Építsünk Hidakat, ami egyesületünk több projektjének és programjának is vezérmottója. A bemutató annyira sikeres volt, hogy szinte közös akarattal dőlt el annak a vágya, hogy egy egész tánccsoport kövesse a bátor fiatal pár – Bereczki Éva és Kelemen Attila példáját.
Az első lépés – az induláshoz szükséges anyagiak, illetve motiváció a Közösségi Alapítvány Adományozói Kör 2015-ös novemberi pályázatán való részvétel volt, melynek témája már a Kerekek tánca előadás megszervezése volt.
Az ebből nyert összeg fedezte a kezdetekben az üzemanyag költségét, mely biztosítani tudta a táncosok szállítását. Hiszen a tánccsoport tagjai nemcsak marosvásárhelyiek, hanem Segesvár, Régen, Magyaros területéről utaznak be minden egyes próbára.
Az egyik legnagyobb kihívás, amelyet az egyesület sikeresen teljesített a speciális kerekes székek beszerzése volt. Végül jutányos áron tudtuk megvásárolni.
A továbbiakban Katalin komoly munkájának köszönhetően heti két táncpróbára került sor, melynek a kezdetekben a Deus Providebit Tanulmányi Ház adott helyet, majd a Sapientia EMTE koronkai egyetemi épülete vált fellegvárává. Ez úton is köszönjük a Sapientia vezetőségének, hogy rendelkezésünkre bocsátja az egyetem auláját, amely mind a tér, mind a fényviszonyok szempontjából tökéletesen megfelel számunkra.
Nagyon fontos megemlítenünk, hogy Somodi Katalin igent mondott első felkérésre és azóta is töretlenül, tiszteletreméltó komolysággal és kemény munkával oktatja a csoport tagjait szebbnél szebb koreográfiák betanításában – s mindezt teszi önkéntesen, szeretetből.
A tánccsoport, ahogy említettük, mozgássérült fiatalokból és Marosvásárhelyen tanuló egyetemi hallgatókból tevődik össze. Külön dicséretet érdemelnek ők maguk is az időráfordításért és komoly, elkötelezett munkáért – hiszen időt szakítanak erre a nem-mindennapi feladatra.
A tánccsoport tagjai:
Férfiak: Demeter Mihály, Faluvégi Dénes, Graur Zsolt, Ősz Szilárd és Újfalvi János.
Hölgyek: Györfi Margareta, Katona Tímea Aranka, Kotró Réka, Székely Beáta, Tóth Noémi.
A csoport kerekesszékben ülő fiataljairól egyöntetűen elmondható, hogy baleset következtében váltak mozgáskorlátozottá. A baleset bekövetkeztekor legtöbben a húszas, harmincas éveikben voltak. Le az összes kalapokkal előttük, hogy az akadályokon túllépve, amit a társadalom, saját állapotuk gördített elejükbe – túlléptek ezen, és igazi követendő példát mutatnak mindannyiunk számára!
Külön köszönet az egyetemista lányoknak, akik noha tengernyi elfoglaltságuk indokolttá tenné sok esetben a távolmaradásukat, mindent megtettek az elmúlt hónapok során annak érdekében, hogy részt vegyenek, és keményen dolgozzanak a próbákon, majd az előadásokon.
Szívünk vágya, hogy az elkövetkezendőkben is egyre több előadásnak, fellépésnek lehessünk tanúi, mely mindannyiunk számára példát statuál kitartásból, akaraterőből, emberségből és szeretetből. Hiszen ezen összetevőkkel felvértezve minden lehetséges.
Fellépések 2016
• Első fellépés Marosvásárhely, Liget, május 27.
• Vajdaszentiványi Napok, július 17.
• A fogyatékkal élők Nyári fesztiválja a Forgatagon, Marosvásárhely Főtere, augusztus 25.
• Olympicus Kupa X., Marosvásárhely, október 8.
• Fogyatékkal élők Szüreti Bálja, Régen, október 14.
• Dance Art Kupa, Marosvásárhely, november 12.
• Fogyatékkal Élők Világnapja, Marosvásárhely, Kultúrpalota, december 3. és Régen, december 7.
• Dance Art tánciskola évzáró, Marosvásárhely, december 17.
Somodi Katalin versenytánc oktató és pontozóbíró, a Dance Art Versenytánc klub egyik edzője és elnöke vagyok. Férjemmel együtt alapítottuk a táncklubot 1999-ben, és azóta világszínvonalú eredményeket értünk el a sportolóinkkal. Gyerekeink még nincsenek, de reméljük, hogy ez a vágyunk is teljesül.
Szeretettel vállaltam el a BB Dance tánccsoport oktatását, hiszen szakmai kihívást jelent számomra ez a feladat.
Graur Zsolt vagyok, 24 éves. 21 évesen volt egy biciklibalesetem, és azóta vagyok mozgássérült. A BB Dance egyik tagja vagyok, és azért csatlakoztam ehhez a tánccsoporthoz, mert foglalkoztatott a kerekesszékes tánc, miután feltevődött a kérdés, hogy szeretném-e. Nagyon szeretem a kihívásokat, és ez egy valóban komoly kihívás, ami elé nagy szeretettel és örömmel állok.
Tóth Noémi vagyok, 20 éves egyetemista a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karán, Óvodapedagógus- és Tanítóképző szakon. Nagyon szeretek táncolni, közösségben egy kicsit a komfortzónámon kívül lenni, ezért is jelentkeztem a BB Dance tánccsoportba. Örömmel tölt el, hogy tagja lehetek ennek a csoportnak, hiszen minden egyes táncpróbát új kihívásként élek meg, ugyanakkor, barátságos, őszinte emberekkel ismerkedhettem meg, akikből nagyon sokszor erőt meríthetek.
Ősz Károly Szilárd, 26 éves régeni lakós vagyok. Két évvel ezelőtt történt a balesetem, egy óriási hülyeséget követtem el, aminek egész életemre kihat a következménye. Felmásztam egy magas csúszdára a biciklimmel. Deréktól lefele nem érzek semmit.
Én a tavalyi év során szereztem tudomást a HIFA-ROMÁNIA egyesület szándékáról, hogy tánccsoportot szeretnének indítani. Már akkor is biztos voltam benne, ha meglesz, szívesen csatlakozom. Érdekességképpen említem, hogy egészségesként soha nem voltam a tánc híve. Ez mára már megváltozott. Nekem az tetszik a legjobban, hogy csodálatos kerekesszékben táncolni.
Kotró Rékának hívnak. Egy kis faluból származom, a neve Kászonújfalu, amely a Csíki-medencében terül el, és ott szerettem meg nagyon a táncot. Harmadéves egyetemista vagyok itt Marosvásárhelyen. Hálás vagyok azért, hogy tagja lehetek ennek a nagyszerű tánccsoportnak.
Faluvégi Dénes vagyok, Segesváron születtem, 40 éves – férj és apa, egy 8 éves fiú büszke édesapja. Balesetem hét évvel ezelőtt történt, amikor a tömbházban átestem a lépcső korlátján, mivel megakadt és megrántott a kezemben lévő szatyor. Ekkor 33 éves voltam – erőm teljében. Dolgoztam, egyszerre több helyen, és saját házam építése foglalt le. Szívesen és örömmel vagyok tagja a BB Dance tánccsoportnak. Szeretem a velük töltött időt, feltölt a tánc, hiszen jókedvet, a megszokottból való kimozdulást és rehabilitációt is jelent egyben.
Katona Tímea Aranka vagyok, a BBTE egyetem egyik hallgatója/diákja. És természetesen, a BB Dance tagja – azért csatlakoztam mert szeretem a kihívásokat, és szeretném, ha az emberek észrevennék, hogy nincs lehetetlen és nem tudom. Mindenkiben ott rejlik a vágy az akarom felé, és mi megmutatjuk, hogy van vágy, és létezik akarom. Ahogyan van összetartás is, hisz a tánc közös erőből jött létre, mindenki nagy szereppel bír, és kiegészítjük egymást.
A nevem Demeter Mihály élettársi viszonyban élek, gyerekünk még nincs, de szeretnénk! Mindennapjaim azzal töltöm, hogy a ház körül teszek-veszek, segítek a páromnak, amiben tudok, amit megenged a fizikai állapotom. Sérülésem 2015.01.30-án szereztem 28 éves koromban, fakivágás közben rám dőlt egy fa, és eltörte két hátgerinc csigolyámat, azóta kerekesszékben élek. A BB Dance tagja azért lettem, hogy lássák, így is lehet aktív életet élni, és mert mindig is szerettem táncolni!
Újfalvi János a nevem, 46 éves vagyok, feleségemmel és fiammal Marosvásárhelyen lakunk. 2012. július 8-án vizes baleset során nyaktörést szenvedtem, és nyaktól lefele lebénultam. Gyógytorna, masszázs és rehabilitáció után ennyire sikerült felépülnöm. Mindig szerettem táncolni, éppen ezért fogadtam el a felkérést, hogy kerekesszékkel is kipróbáljam. A tánccsoporttal töltött idő számomra feltöltődést és örömöt jelent.
Székely Beáta vagyok, 20 éves, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem II. éves hallgatója, a BB Dance tagja. Erről a csoportról az egyik tanárnőmtől értesültem, és azért csatlakoztam, mert szeretek új dolgokat kipróbálni, és legfőképpen táncolni. A próbák nemcsak lelki feltöltődést, de új emberekkel való ismerkedést is jelentenek.