2015.05.04

Magyarosi Zsuzsánna tehetséges, fiatal, fogyatékkal élő jogosultunk egyéni tárlata Londonban a Szent István Magyar Házban. Az eseményre való kiutazás költségeit a Communitas Alapítvány támogatta. Képek megtekinthetők itt.

Arcok Harca

Május 2-10. között a Londoni Szent István Ház adott teret Magyarosi Zsuzsanna fogyatékkal élő marosvásárhelyi képzőművész tárlatának.
Ez a londoni kiállítás Zsuzsa álma volt. Ebben az esetben egy beteljesült álom, amelynek sikere abban mérendő elsősorban, hogy további tervekre, célokra, álmokra adott erőt.
Zsuzsának nem ez volt az első kiállítása. Korábbi szárnypróbálgatásainak eredményei a Régenben tartott első tárlata, majd a vásárhelyi Unirea teremben kiállított munkái, a Hifa Románia Egyesület minden évben megrendezett Rejtett Gyöngyszemek – fogyatékkal élők munkáiból megrendezett közös tárlaton való állandó szereplése, illetve londoni tárlata előtti G kávézóban megrendezett egyéni kiállítása is.
Zsuzsa még nagyon fiatal. De kora ellenére rengeteg tapasztalat, szenvedés, bölcsesség segítette őt ahhoz, amiről ma a képei, munkái mesélnek. Igazi látó ember, aki nem csak látja, hanem meg is képes mutatni pillanatában a lelket. Abban a pillanatban amikor győz az idő és tér korlátai felett.
Az ő élete is ilyen.
Minden napja egy igazi győzelem a fizikai valóság felett. Hiszen korlátait legyőzve és meghazudtolva alkot – valami olyan egyedit teremtve ebben a világban, amit csak Istennel való cinkosságban lehet elérni.
Ezt a cinkosságot értette meg és ismerte fel jó időben a HIFA-Románia Egyesület, amely mindent megtett annak érdekében, hogy Zsuzsa londoni tárlata megvalósulhasson. Ennek érdekében a Communitas Alapítvány volt az amely feltételek nélkül az ügy mellé állva támogatta az utazási költségeket, valamint belepótolt Zsuzsa ott-tartózkodása finanszírózásába is. Köszönet illeti azokat a marosvásárhelyi jókedvű adakozókat, nőket – akik támogatták Zsuzsát és az ő álmát, mindenki annyival, amennyivel tehette.
Köszönet a londoni félnek, aki látatlanba ráérzett ennek az eseménynek az egyediségére és sikerre való predesztináltságára.
Köszönet a Zsuzsa édesanyjának, gondozójának, aki legyőzve saját félelmeit és félretéve aggodalmait – követte lányát, támaszt nyújtva annak álmait pillangóként kergető útján. És nem utolsó sorban köszönet azoknak, akik még nyitottak a befogadásra.
Amikor kergetünk egy álmot, annak mindig ára van. Lehet, hogy a szokásainkról kell lemondanunk érte, lehet, hogy más nehézségeken kell keresztülmennünk, az is lehet, hogy csalódnunk kell. De nincs az az ár, ami túl nagy volna egy olyan ember számára, aki nem élt. Mert ez az ember egy napon visszatekint, és hallja, ahogy a szíve azt mondja: “elpazaroltam az életem.” (Paulo Coelho)