Tevékenységeink 2015

Tevékenységek
 
A 2015-ös év, az előző évekhez hasonlóan a közös Szilveszteri mulatsággal indult. A Szilveszteri bálon 65 személy, nem csak fogyatékkal élők és krónikus betegek köszöntötték együtt az évet, hanem családtagjaik és barátaik is megtiszteltek a jelenlétükkel.
 
A következő programunkra, a februárban tartott Farsangi bálra a Maros Megyei Mozgássérültek Egyesületével közösen készültünk. A bál igazi népszerűségnek és sikernek örvendett, ezúttal sem csak a fogyatékkal élők körében, hanem az őket elkísérők részéről is. A résztvevők 148-an voltak.
 
A Farsangi időszakot magunk mögött hagyva, igyekeztünk a Nagyböjtben elcsendesedni. Ebben az időszakban a lelki napok és Fraternitas találkozók kerültek előtérbe, amelyek segítségével sikerült közösen felkészülni a Húsvéti időszakra. A találkozók, lelkinapok időszakonként újra megszervezésre kerültek más témakörökben is, mint például Pünkösdre való felkészülés, az Utolsó Vacsora, megbocsátás, barátság, odaadás, Karácsonyra való felkészülés…
 
Az április hava a figyelemfelkeltő és nevelő jellegű tevékenységek elindításáról szólt. Az Iskola másként hetében, majd kérésre – azon túllépve is – Tanuljunk másként: Interaktív Szigetek – Milyen fogyatékkal élni programunkkal látogattunk el, első körben a Marosvásárhelyi iskolákba (Dacia, Europa), majd a következőkben a megye más intézményeibe is. Így jártunk Ákosfalván, Dózsa György községben illetve Jobbágytelkén, ahol több közeli település gyereke tanul együtt. Ezeken a programokon több mint 250 diákkal foglalkoztunk.
 
Egy másik fontos, nem Romániában szervezett, de Egyesületünk közös, összetartó, kemény és kudarcot nem ismerő munkájának köszönhetően életre hívott programja a londoni Szent István Közösségi Házban szervezett ARCOK HARCA kiállítás, amelyet Magyarosi Zsuzsanna, fogyatékkal élő jogosultunk munkáiból vihettünk sikerre – köszönhetően Zsuzsa kitartó munkájának és páratlan tehetségének, családja önfeláldozó és szeretetteljes támogatásának, Egyesületünk álmokat valóra válni segítő tetteinek, valamint a londoni partner vendégszeretetének és nyitottságának – illetve a Communitas Alapítványnak, amely támogatta Zsuzsa úti költségeit. Nem utolsó sorban azon fizikai személyeknek is, akik kisebb-nagyobb összegekkel támogatták ennek az álomnak a létrejöttét.
 
Május hava egy soha nem tapasztalt bő csapadékos, 13-ik alkalommal megszervezett Civil Szervezetek Vásárát hozott indulásképpen, ahol bemutathattuk az érdeklődőknek Egyesületünk tevékenységeit, munkáit, alkalmazottait és hűséges önkénteseit, akiket az elviselhetetlen időjárás sem riasztott vissza a képviselettől. Ez alkalommal Bíró Adrienne, egyesületünk önkéntese kaphatta meg az Év Önkéntese Díjat.
 
Ezután indult el a nyári programok bőséges kínálatának lavinája (ami aztán jóval belenyúlt az őszbe): a Mures Fly légi bemutatója, a Maros Megyei Mozgássérültek Egyesületének halásznapjai, kirándulása, Szüreti Bálja, az Olympicus Sportklub Kupája, ahol fogyatékkal élő benevezők mutatták meg, hogy a korlátok csak a fejekben élnek. Továbbá említésre méltóak az Egyesületünk szabadtéri kiruccanása a Laci csárdába és sportnapjainak megszervezése. Az első szabadtéri sportnapunkon, júniusban, annak ellenére, hogy eddig nem látott, bőséges csapadék zuhant a város nyakába – igen szép számban vettünk részt. A rendezvényre a Városi Ligetben került sor, mint sok más alkalommal is, de jobb időjárási viszonyok közepette. A csapadék a sátor védelme alá kergetett bennünket, majd a nap második felében sikerült napfényfürdőben folytatni elkezdett tevékenységeinket. A résztvevők sakkoztak, tábléztak, kártyáztak – a gyerekek társasoztak. Átélhettük az íjászat varázslatos élményét, frissen beszerzett ping-pong asztalunkon összemérhettük labdajáték iránti szeretetünket, amely tollaslabdázásba torkollt a nap vége felé. Célba dobtunk, fotballoztunk, sokat nevettünk és jó volt nekünk együtt lenni.
 
Szintén nyáron került sor a 16-ik Fraternitás táborunkra, Szelterszen. Támogatóink jóvoltából 55 személy vehetett részt ezen a rendhagyóvá vált programunkon. A tábor témája, ezúttal „A bibliai szereplők, Szűz Mária és a négy evangélista szerepén és életútján át, a férfi és a nő szerepe a családban és a társadalomban”, nem csak fejlődést és lelki táplálékot nyújtott, hanem sokak számára egy olyan esélyt a pihenésre, a hétköznapok szürke rabságából való kiszabadulásra, amely nélkülözhetetlen nem csak a fogyatékkal élők és krónikus betegek, hanem gondozóik számára is.
 
Ezt követően került sor az immáron második alkalommal megszervezett Fotótáborra, amelynek idei célkitűzése az volt, hogy az önkéntesek valamint fogyatékkal élők, akik résztvettek a kihívásban – vegyes párokban, egy fogyatékkal élő és egy egészséges fiatal – felmérjék a város akadálymentességét, mint például hotelek, motelek, színházak, koncerttermek, múzeumok, sportpályák, szabadidőközpontok, üzletek, vendéglők, orvosi rendelők, gyógyszertárak, bevásárlóközpontok, egyetemek és iskolák esetében. Az éveken át fejlődő városunk pozitívumai közepette sok hiányosságot fedeztünk fel. Szembesültünk azzal a könyörtelen valóssággal, hogy még mindig luxus az, ami magától értetődőnek kellene lennie, mert az akadálymentesség életszükséglet, és nemcsak a mozgássérültek számára.
 
A bőséges programokat kínáló nyarat egy kihívásokban gazdag ősz követte – hiszen Egyesületünk ebben az évben ünnepelte fennállásának 15-ik évfordulóját. De erről külön fejezetben írunk.
 
November végén került sor a Marosszéki Közösségi Alapítvány – Adományozói kör eseményére, ahol három nyertes pályázatot mutattak be, amelyre ebben a félévben gyűjteni szerettek volna. A három bemutatott projekt egyike a HIFA-ROMÁNIA Egyesület Kerekek Tánca című projektje volt, amelynek célja kerekesszékben élőkből létrehozott tánccsoport elindítása és működtetése. Ennek a programnak az elindítása 2016-ban meg is történt.
 
December elején részt vállaltunk több fogyatékkal élőkkel foglalkozó érdekvédelmi szervezettel – a Fogyatékkal Élők Világnapja alkalmából szervezendő ünnepségsoroza rendezésében. Ennek keretében újra sor került, a Megyei Könyvtár kezdeményezésére az Életképek című könyvünk két nyelven való bemutatójára. Ugyanezen a héten több alkalommal kiállítottuk a munkáinkat, valamint sikerült egy kerekasztal beszélgetést is megszerveznünk, akadálymentesség témával, ahova meghívtuk a városvezetés néhány képviselőit is.
 
Ugyanebben a hónapban Kézműves Vásárra hívták meg fogyatékkal élő kézműves jogosultjainkat, ahol bemutathatták és árusíthatták termékeiket. A vásárt egy csodálatos előadás követte, ahol több neves helyi művész örvendeztette meg előadásával a nézőket.
 
Az évet a közös, rendhagyóvá vált és elmaradhatatlan Szilveszteri mulatsággal zártuk.
 
Köszönjük ezt a tartalmas és szép évet a tagoknak, jogosultaknak, támogatóknak, kollégáknak, partnereknek és önkénteseknek, akik nélkül ez az év nem lett volna ennyire áldott és kegyelemmel teljes.
 
Marosvásárhelyi Rádió
A Marosvásárhelyi Rádió Erdélyi Edit-Zsuzsanna Összhang című műsorának társszervezőiként jelen voltunk az év minden hónapjának utolsó szerdáján, olyan szociális témákat megbeszélve a fogyatékkal élők, krónikus betegek illetve hátrányos helyzetű személyekkel és az őket csoportosító érdekképviseleti szervekkel, szervezetekkel és nemkormányzati alapítványokkal, egyesületekkel, programokkal kapcsolatosan, amelyek a közösségi érdekeket szolgálták.
 
Ajándékozás
Egész évben többé-kevésbé havi rendszerességgel nyújtottunk élelmiszer és egészségügyi cikkekből álló csomagot 54 kis jövedelmű fogyatékkal élők családjának. Egyéb adományban részesítettünk különböző egyéni igényekkel küzdő fogyatékkal élő sorstársunkat is.
 
Novemberben indítottuk el az ajándékozási lehetőséget „Segíts, hogy csodák történjenek” címmel, ahol mindenki elhozhatta adományait. A hirdetésnek köszönhetően 13 család és egy egyetemi csoport adományozott. Ami begyűlt az adományokból: ruhanemű, cipő, gyermekruhák, konyhai felszerelés, játékok. Egyesületünk az adományok mellé játékokat, fogkeféket, édességeket és gyümölcsöt vásárolt. Hosszas keresgélés és töprengés után, amelynek célja az volt, hogy felkutassunk és találjunk olyan intézményeket, ahol különösen nagy szükség van támogatásra – Bakó Pál atya Sárpataki árvaháza, valamint a Materna Lányanya központ megajándékozása mellett döntöttünk. A Sárpataki otthonba összesen 21 gyermeket sikerült meglepnünk az előre elkészített és gondosan becsomagolt ajándékokkal, valamint az összegyűlt konyhai felszerelésekkel, játékokkal.

A Materna Lányanya Központban 11 fiatal anyát és azok gyermekeit – összesen 27 személyt sikerült megajándékoznunk. Továbbá segítettünk 3 olyan családot, 7 hátrányos helyzetben élő gyereket illetve azok családtagjait – ahol igencsak elkelt a segítség.

A fent említetteken kívül 48 fogyatékkal élőt ajándékoztunk és vendégeltünk meg a közös Mikulás rendezvényen, amelynek az egymás megajándékozása mellett a Karácsonyi ünnepkörre való felkészülés is volt a deklarált célja.
 
Évforduló
Az Egyesületünk 15 éves évfordulójára méltó módon fel kellett készülnünk, hiszen ünnepi programjainkat egy egész hetes, több helyszínen zajló, színes programot kínáló eseménysorozatban képzeltük el. A következő programokkal készültünk, és valósítottunk meg:

  • Egész hét folyamán nyílt napokat tartottunk központi fekvésű, akadálymentesített irodánkban, ahova szeretettel vártuk azokat az érdeklődőket, akik betekintést szerettek volna nyerni Egyesületünk tevékenységeibe, ahova nem csak akkor, de az év minden munkanapján bárki betérhetett és betérhet bármilyen információért, pszichológiai és jogi tanácsadásért is. Ez a hely az, ahol gyűléseket tartunk, ahonnan mindent megszervezünk, az egyszerű látogatásoktól kezdve a legnehezebb programok megszervezéséig. Ez a hely az, ahol minden alap- és háttérmunka megvalósul ahhoz, hogy minden „a megfelelő kerékvágásba kerüljön”.
  • A hét első napján a fogyatékkal élők munkáiból kiállításunk nyílt Rejtett Gyöngyszemek címmel, a Deus Providebit Házban– Mureșan Vasile és Czirjék Lajos méltatásában – a kiállított munkák egész héten megtekinthetők voltak a nagyközönség számára
  • A hét harmadik napján a Veteránok Nosztalgiája című program volt azon tagok, jogosultak vettek részt, akik Egyesületünk alakulásának első éveiben már együtt dolgoztak velünk. Ezt a programot az Ama Deus Keresztény kávéházban szerveztük meg.
  • Ezt követően, ugyanezen a helyszínen a fiatal fogyatékkal élők gyűltek össze – a Második alkalommal megszervezett Ifjúsági Találkozón (FAITH) – ahol megvitattuk az akadálymentesség témakörét, az oktatási intézmények nyitottságát, munkalehetőségeket a szabad munkaerőpiacon. Ugyanekkor újra bemutatásra került Veres Róbert, frissen megjelent életrajzi könyve „Túl a látszaton” (Dincolo de aparențe), valamint énekelt és gitározott Florin Mândru, alias Dudu, fogyatékkal élő előadóművész.
    A pénteki nap egyszerre több programnak adott teret.
  • A reggeli órákban hálaadással indítottunk – „Hálaadás a Fraternitásban” címmel. Sor került Szabó István református lelkész elmélkedésére, majd szentmisére, ahol Oláh Dénes főesperes prédikált, és celebrált Sebestyén Ágoston plébánossal együtt. Mindez a Fraternitás mozgalom megalapításának 70 éves évfordulójának ünnepsége alkalmával történt, ami 1945-ben indult Franciaországból, és nem utolsó sorban azért, mert egyesületünk lelkiségi alapja és elindítója is egyaránt.
  • A közös ebéd után kulturális programokkal örvendeztettük meg az egybegyűlteket: könyvbemutatóval – az Életképek címmel megjelent könyvünk bemutatásával (amit ezután több alkalommal máshol is bemutattunk úgy Marosvásárhelyen, Marosszentkirályon, Székelyudvarhelyen), ami fogyatékkal élők élettörténeteit tartalmazza. Ezen élettörténetek a 2003-tól negyedévenként két nyelven megjelenő HIFA-RO Info lapszámsorozatunk gyűjteményei alkotják. 2015-ben ünnepeltük az 50-ik lapszám megjelenését is.
  • Táncművészeti előadás következett – ahol először két hivatásos táncművész, Vaszi Réka és Fodor Csanád mutatta be előadását, majd minden résztvevő meglepetésére önkéntesünk, Bereczki Évike, Egyesületünk egyik legrégebbi kerekesszékes tagjával, Kelemen Attilával közös táncprodukcióját. A fogyatékkal élőből és egészséges párjából álló fellépőket Somodi Katalin táncművész tanította be rekord idő alatt, egy olyan élménnyel örvendeztetve meg az egybegyűlteket, amelyet örökké őrizni fogunk lelkünkben.
  • A kulturális programokat a Tiberius Quartet fellépése zárta.
  • A nap fénypontja a Villámcsődület volt, amelyet a Színháztéren rendeztünk meg Kívánságlufik a fogyatékkal élőkért címmel. Pontban hat órakor 1000 piros lufi emelkedett a magasba – új kívánságokkal és mérhetetlen sok hálával mindazért, amit az eltelt 15 évben megvalósíthattunk és megélhettünk.
  •  
    HIFA-Park projekt
    Jelen pillanatban a projekt leadására készülünk a megfelelő EU-s pályázati lehetőség megjelenése alkalmából. Továbbá az önrészt próbáljuk támogatásokból összegyűjteni.
    Több módon adományozhatnak erre a célra, azok, akik tehetik, és részesei akarnak lenni ennek a projektnek:

  • Helping Hands – havi 10 lejes adományozás hosszútávon szerződés alapján
  • Téglajegy vásárlása: 10, 50, 100, 500, 1000 lejes értékben
  • Kiadványaink, művészi alkotásaink és kézimunkáink megvásárlásával
  • Jövedelmi adó 2%-val
  • Egyéb gyűjtési akciókkal
  • Köszönjük!
     
    Egyesületünk rövid pénzügyi beszámolója
    2015-ben 25 kisebb pályázatot adtunk le, ebből sikeres volt 19. A nyertes pályázataink teljes összege 153541,68 lej. Ezt különböző szociális, kulturális, sport tevékenységekre, valamint adminisztrációs költségekre használhattuk. A 2%-ból befolyt összeg 13658,94 lej. Egyéb fontosabb bejöveteleink cégek támogatásából, magánszemélyek adományából jöttek be.
     
    Bevétel: 269451 lej
    Kiadás: 265306 lej
    Maradék: 4145 lej
     
     
    Szociális szolgáltatások
    2006-ban akkreditáltattuk a Kelj fel, és járj szociális szolgáltatásunkat otthoni beteggondozásra, amire 2015-ben új engedélyt igényeltünk, ezúttal teljesen átszervezve egyesületünk szociális tevékenységeit, új engedélyeket igényelve.
     
    Tehát eddigi tevékenységeinket még két szolgáltatásra csoportosítottuk. Ebből az egyik a Nyitott szívek nappali foglalkoztató, ami a fogyatékkal élők és krónikus betegek információs és integrációs irodájaként, valamint a társadalom figyelemfelkeltő programjaként fog működni.
     
    A másik Építsünk hidakat nappali foglalkoztató ugyancsak a fogyatékkal élők és krónikus betegek részére biztosítja a szociális, kulturális, lelki, rehabilitációs, sport tevékenységeket.
     
    Bővebben ezekről egyesületünk egyéb információs nyomtatványaiban találkozhatnak, és igényelhetik azokat.